2012. november 30., péntek

Pink-kék torta



Ehhez a tortához nagyon kedves emlékeim fűződnek. Talán jó fél éve sütögettem már, mikor erre a tortára felkérést kaptam. Az új hobbim nagy örömöt szerzett számomra és ezt facebook profilomon meg is osztottam ismerőseimmel. Nem kis meglepetésemre egyre többen like-olták a tortáimat és napról napra többen állítottak meg az utcán, elmondták, mennyire tetszik, amit csinálok. Sokan azt gondolták, cukrász vagyok, és nagyon sokan kértek tanácsokat tőlem. Ha visszanézem a kezdetben készített tortáimat, nem is értem mit láttak benne(m), de rendkívüli módon motivált, ahogy  az emberek szerették a tortáimat, sokan tartották fontosnak, hogy ezt elmondják nekem és bátorítottak, hogy ezt folytatnom kell.
A következő mérföldkő az volt, mikor heti szinten érkeztek a megrendelések tortára. Mostanság is hetente 2-3 tortát kellene rendelésre sütnöm, ami sajnos nem fér bele az időmbe. Kizárólag a családnak és a szűk baráti körnek készítem "műveimet". De talán, egyszer, majd, valamikor...........

Naszóval, visszakanyarodva.  Ez volt az első torta, amit nem családtagnak készítettem. Gréta, akinek szülinapjára sütöttem régen szomszédunk volt. Ő is a profilomon látta, miket készítek és azt mondta az anyukájának, hogy tőlem akarja a szülinapi tortáját, akárhogyis, de intézze el. És az anyukája - mert az anyukák ilyenek - egy esőáztatta estén az autómnál várt, és elmesélte megbizatását. Nem mondom, hogy nem kellett egy kis noszogatás, de végül nem tudtam nemet mondani.

Most is - mint szinte mindig - szabad kezet kaptam. Az instrukció annyi volt, hogy emeletes kék-pink színű torta legyen. Mit mondjak, rajtam volt a frász, bele kellett tennem, apait, anyait, nehogy elrontsak valamit. Bár voltak bakik, de a végeredmény nagyon kedvemre való volt. A torta tökéletesen egyenes volt és nagyon szépen sikerült burkolni: sehol egy gyűrődés, sehol egy szakadás. A mintákat is sikerült pontosan kiszámolnom. Egy kis toll, egy kis lepke, egy kis masni. Én nagyon szeretem! 

Ennek a tortának az ünnepelten kívül én örültem a legjobban. :)))




A torta Fanni lányommal (ő a stílustanácsadó tini-torta ügyben).

Ananászos csirkemell


Dóri lányom imádja a gyümölcsökkel kombinált húsételeket, az ő kedvéért szoktam néha készíteni.

Hozzávalók:
csirkemell
vaj
ananász
reszelt sajt




A csirkemellet szeletekre vágjuk, besózzuk és egy vajjal kikent tálba tesszük. Vékony darabka vajat helyezünk minden szelet húsra, ettől lesz puha, omlós a csirkemell, és a vaj nagyon finom ízt ad neki.




Ananászkarikákat helyezünk a hússzeletekre....




... és bőségesen meghintjük reszelt sajttal.



180 fokos sütőben aranybarnára sütjük.

2012. november 29., csütörtök

Mohácsi rétes



Fanni lányom kedvenc süteménye. A túró, meggy, kefir összetevők miatt nem túl édes, kellemes, könnyű uzsonna süti. Az elkészítése is roppant egyszerű. Szerintem ezt sem lehet elrontani, de mióta bloggerkedek azóta tudom, hogy az "elronthatatlan" besorolással csínján kell bánnom (lásd az elronthatatlan piskótámat), mert van néhány ismerősöm, aki képes a lehetetlenre. :)))

Hozzávalók:
4 pohár kefir
3,5 pohár búzadara
2 pohár porcukor (a kefir pohara a mérce)
1 vaníliás cukor
1 sütőpor
1 pohár étolaj
3 tojás
1 túró (25 dkg)
1 üveg meggybefőtt

A fenti összetevőket összekeverjük, a meggyet a legutolsóként tesszük bele, hogy ne törjük össze. Egy órát állni hagyjuk, hogy a dara duzzadjon, puhuljon.

További hozzávalók:
6 réteslap
1 tojás
1 evőkanál tejföl


Egy tepsit kiolajozunk és beleteszünk 3 réteslapot, úgy, hogy a tepsi oldalára is felérjen. Ráöntjük a kefires, túrós masszát. Erre tesszük a maradék 3 réteslapot. 1 tojást 1 evőkanél tejföllel kikeverünk és a réteslapra kenjük. Előmelegített sütőbe tesszük és aranybarnára sütjük.







2012. november 25., vasárnap

Francia csokoládés pite



Ha egy gondolattal szeretném jellemezni: a tömény bűnbeesés. Nagyon csokis, nagyon finom!

Az eredeti recept szerint a tésztája vajas tészta, én linzertésztát készítettem. Receptje: ITT.

A linzertésztát pite sütőformába helyeztem és félig megsütöttem.

Krém:
30 dkg magas kakaótartalmú csokoládé
4 dkg barnacukor
3 tojás + 3 tojássárgája
8 dkg vaj
3 dl tejszín

A csokoládét apró darabokra törjük, ráöntjük a tejszínt és felforraljuk. Levesszük a tűzről és belekeverjük a vajat. Hagyjuk kihűlni. Egy másik edényben a tojásokat és a tojássárgákat a cukorral habosra keverjük, majd a kihűlt csokikrémhez adjuk. 
A félig sült tésztára öntjük és alacsonyabb hőmérsékleten (100 C fok) kb fél óráig sütjük. Tálalás előtt 3-4 órára hűtőbe tesszük.
Tiszta csokoládé, ennek ellenére mégsem tömény édesség.

2012. november 24., szombat

Tollak-strasszok-pink-fekete




Igazi csajszis torta: tollakkal, csókokkal, virágokkal, gyöngyökkel, szalagokkal, szívvel (és lélekkel).



Újra és megint és még mindig: a megunhatatlan pink-fekete.



Párom lánya kérte, hogy barátnője tortáját a 20. szülinapjára én készítsem el. Instrukció: fekete-pink bevonatú torta legyen, ami illik az ünnepelthez. Szerintem a megadott szempontok alapján telitalálat lett a torta, igazán illett az ünnepelthez.

A tortázásban azt a pillanatot szeretem a legjobban, mikor megjönnek a tortáért és látszik, hogy elakad a lélegzetük. Aki nem foglalkozik napi szinten tortafényképek böngészésével, annak nagyon könnyű újdonságot mutatni. Sajnos a magyar cukrászat még nem igazán tudott túllépni a "habos-babos" krémes "csodákon". Így mikor meglátják a tortámat mindig egyfajta döbbenettel vegyes örömöt, rácsodálkozást látok az arcokon. Mert még nem láttak strasszokat, szalagokat egy tortán, el sem tudták képzelni, hogy a fekete marcipán egyáltalán létezik, azt pedig főleg nem, hogy milyen jól mutat egy tortán. 
Mikor átadtam ezt a tortát, ebben az élményben volt részem újra! :))

Az alkotás örömén túl, ezekért a pillanatokért imádom a cukrászkodást! :)


Nyírségi gombócleves




Leves hozzávalói:
40 dkg kockára vágott hús (én csirkemellből készítem, de az alaprecept borjúhús)
8 dkg vaj
1 sárgarépa
1 petrezselyem
1-1 darabka zeller és karalábé
15 dkg karfiol
10 dkg cukorborsó
10 dkg gomba
1 csapott evőkanál liszt
2 dl tejszín
2 tojássárgája
fél citrom leve

Burgonyagombóc hozzávalói:
15 dkg burgonya
4 dkg liszt
1 tojás
só, őrölt bors, szerecsendió

A vajat megolvasztjuk és a kockára vágott húst fehéredésig sütjük. Hozzáadjuk a kockára vágott sárgarépát, petrezselymet, zellert, karalábét. Felöntjük vízzel, beletesszük a zöldborsót, karfiolt, gombát, sózzuk, majd addig főzzük, míg a hús és a zöldségek megpuhulnak.
Közben elkészítjük burgonyagombócot. A krumplit héjában megfőzzük, meghámozzuk majd áttörjük. Amikor kihűlt liszttel, tojással összegyúrjuk, sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük. Kis gombócokat formázunk belőle és belefőzzük a levesbe.
Ezt követően vajas rántással sűrítjük a levest. Miután berántottuk, levesszük a tűzről és a tejszínnel elkevert tojással dúsítjuk. Citromlével pikánssá ízesítjük.


2012. november 19., hétfő

Sajtkrémes, sonkakrémes fánkok

A két krém receptjét a cukrászképzésen tanultam. Annyira szeretek újra iskolába járni! A szakmai tanárunk nagyszerűen oktat, teljesen az én számíze szerint.:) Ez azt jelenti, hogy minőségi alapanyagokból dolgozunk, semmi adalékanyag, semmi mesterséges cucc. Kristálytiszta, minőségi cukrászat! 

Ahogy időm engedi mindent elkészítek itthon is, és megosztom a blogon. Igaz mostanában rengeteg "nemszeretem" dolgon kell túl lennem, és most kissé háttérbe szorult az EsztiCake-m. A másik problémám pedig, hogy rendkívül nehéz megszoknom, hogy állandóan fényképezzem, amit főzök. Hiába, kezdő blogger vagyok, de remélem reflexként rögzül majd bennem a fotózás is. 




Sajtkrém
6 tojás sárgája
2 dl tejszín
15 dkg reszelt sajt
margarin
só, fehérbors

Gőz fölött a 6 tojássárgáját a tejszínnel sűrű krémmé főzöm. Levéve a tűzről, még melegen hozzákeverem a reszelt sajtot. Hagyom kihűlni. A fűszerezést is akkor végzem, mikor kihűlt a krém, mert a sajtnak is magas a sótartalma, és ezt bele kell kalkulálni. Amikor hideg a krém, margarint keverünk bele (én egy fél Ramat használtam, nem akartam, hogy nehéz, "vajas" legyen). Sózni már nem kellett a sajt miatt, csak egy kevés fehérborsot tettem bele.
Miután betöltöttem vele a fánkokat metélőhagymával szórtam meg a tetejét.

Sonkakrém
2 evőkanál vaj
2 evőkanál liszt
0,5 liter forró tej
15 dkg nagyon apró kockára vágott gépsonka
margarin
só, fehérbors

Első lépésben Besamell mártást készítünk: a 2 evőkanál vajat felmelegítem hozzáadom a két evőkanál lisztet majd felöntöm a forró tejjel. Sóval, fehérborssal ízesítem. Amikor kihűlt hozzáadom a kockára vágott sonkát és egy fél kocka margarint.

A képen a sárgább, metélőhagymás fánkok sajtkrémmel vannak töltve, a fehérebb, uborkával díszített a sonkakrémes. 
Nagggyyyyooon finom!

DE!!!
A sós krémmel töltött fánkocskáknak megvannak a buktatói (a családom a véremet szívta emiatt!). A képviselőfánkról mindenkinek egy édes-krémes sütemény jut eszébe. Annál szörnyűbb dolog pedig nincs, mint amikor valamibe beleharapsz és egy merőben más ízt kapsz, mint amire számítottál.
Mivel az égetett tészta semleges ízű, tölthetünk bele édes és sós tölteléket egyaránt. Azonban a képviselőfánk tényleg egy kedvelt édesség ezért, ha sós töltelékkel töltjük, annak ordítani kell róla! Mindenképpen kapnia kell olyan díszítést, ami erre utal! Ezért került rá metélőhagyma, uborka, paprikakrém.
Ezt nem árt szem előtt tartani! :)

Égetett tészta

Azaz a képviselőfánk tésztájának receptje következik, ígéretem szerint. Bónuszként hozzá, egy másik bejegyzés is, ami a képviselőfánk oldalági rokonságát mutatja be: a sonkakrémmel és sajtkrémmel töltött  fánkocskákat.



Égetett tészta hozzávalói: 
20 dkg liszt
10 dkg zsír
5 egész tojás
2 dl víz
1 csipet só

Egy fazékba 2 dl vizet öntünk, hozzáadjuk a zsírt és a sót, majd melegíteni kezdjük. Amikor a zsír elolvadt, a víz pedig forr egyszerre hozzáadjuk a 20 dkg lisztet és addig keverjük, míg összeáll. Levesszük a tűzről és amíg forró a massza EGYENKÉNT belekeverjük a tojásokat. Mindegyik tojással külön-külön jól elkeverjük. Sütőlapra diónyi halmokat helyezünk és hagyjuk egy órát pihenni.
Az égetett tésztának nagyon fontos a sütési módja: egyenletes, jó meleg sütőbe tesszük. A sütő ajtaját tilos kinyitni, mert a tészta összeesik. 15-20 percnyi sütés után 5 percig alacsonyabb hőmérsékleten ropogósra sütjük.

Egy ismerősöm azt mondta, hogy azért nem készít házilag képviselőfánkot, mert nem akar kínlódni a habzsákkal. Akkor az Ő kedvéért és azok kedvéért, akik szintén nem habzsákpártiak megcsináltam habzsákos és kanállal formázott változatban is. A különbség alig látszik.



A habzsákos változat (bár idétlenül, felülről fényképeztem, és így nem látszik a magassága).



Itt pedig a kanállal formázott változat (ez így icipicit zömökebb, de túl nagy különbség nincs a kettő között)

Most már csak azt nem értem, hogy én miért szöszmötölök a habzsákkal? :))


2012. november 18., vasárnap

Túrótorta virágos joghurttal



Nagyon szeretem ezt a sütit, nagyon egyszerű elkészíteni a végeredmény pedig egy finom és nagyon látványos édesség, amit imádni fog mindenki. Ezt a sütit saját "gyermekemnek" tekintem, mivel a díszítését én magam fejlesztettem ki, és ezennel közkinccsé teszem. :)

Egy 25x35 cm-es tepsiben 4 tojásból piskótát sütök.

Túrókrém
60 dkg túró
10 dkg porcukor
2 vaníliás cukor
4 dl tejszín
1 csomag gyors-zselatin (hidegen oldódó)

A túrót szitán áttöröm, hozzáadom a porcukrot és a vaníliás cukrot. A tejszínben elkeverem a zselatint és kemény habbá verem, majd lazán beleforgatom a túróba. A piskóta tetejére kenem és hűtőbe teszem. (Hagyományos zselatinnal úgy készítem, hogy 2 evőkanál zselatint kevés meleg vízben elkeverek és nem a tejszínhez adom, hanem a már kész - tejszínnel elkevert - krémhez).

Joghurtréteg
2 nagy doboz őszibarack joghurt
1 kis doboz eperjoghurt (olyan, amiben nincsenek gyümölcsdarabok)
Zselatin
ételszínező - zöld, málnapiros




A két nagy doboz őszibarack joghurtot megszínezem zöld ételszínezővel és felmelegítem. Zselatint keverek bele és amint feloldódott a zselatin, ráöntöm a túrórétegre és hagyom kihűlni.


A kis pohár eperjoghurtot is felmelegítem, zselatint keverek bele, és amint a zselatin feloldódik felszívom egy fecskendőbe....



... és pöttyöket nyomok a zöld színű rétegre. Megvárom, hogy megszilárduljon.



A díszítést - idő függvényében - áfonyalekvárral vagy ételszínezővel készítem. Lekvárral macerásabb és kevésbé mutatós, viszont természetesebb. Ételszínezővel gyorsabb és szebb a végeredmény. Először a rózsaszín joghurtkörök közepébe pöttyöt teszünk, majd megrajzoljuk a szirmokat.


Sajnos ez a fotó nem lett tökéletes, mert nagyon kellett sietnem, de a végeredmény valami ilyesmi. :)

A virágok méretét változtathatjuk. A legelső képen meglehetősen nagyok, ott áfonyával díszítettem. A legbájosabb azonban akkor lesz, ha sok kicsi virággal díszítjük.


2012. november 14., szerda

Vidám-színes-csajos torta



Drága barátnőm, akivel együtt koptattuk a középiskola padjait, és akinél jobb embert alig ismerek kerek e világon, aki pont olyan jólelkű és kedves, mint amilyen szép is... Szóval kedves Rizsukám kért meg, hogy készítsem el lányának Zoénak a szülinapi tortáját. 

Tulajdonképpen szabad kezet kaptam, csak annyi volt a kikötés, hogy színes, vidám torta legyen. Láttam valamelyik tortás oldalon a zöld-narancs-pink összeállítást és nagyon megtetszett, ami nálam egyet jelent azzal, hogy el kell készítenem. 
Sajnos a fénykép nem adja vissza élethűen a torta igazi színvilágát (a zöld sokkal szebb volt a valóságban), de egy élénk színű, nagyon bájos torta született.

Megsütöttem hozzá az elronthatatlan piskótámat és csokikrémmel töltöttem.

A díszítést sem akartam túlbonyolítani, az élénk színek miatt a minták már nem lehettek túlzóak. Egy kis virág, egy kis zsinór, egy kevés csík megbolondítva egy kis hullámmal és egy egyszerű, de mutatós virág a tetejére.




Nagyon nagy sikere volt a szülinapi partin a gyerekek körében, aminek én is szívből örültem.

A szülinap után az én drága barátnőm két tortamegrendelést adott le nekem a JÖVŐ ÉVRE!  Egy évre előre: tisztára, mint a nagyok! :))


2012. november 12., hétfő

Kárpáti csirkemell




A Kárpáti borzaska adaptációja saját konyhámra, mert a bundázott husikat csak a hagyományos panírozással szeretem.

Most, hogy a blogot írom, azt figyeltem meg, hogy az én konyhámat két véglet jellemzi: vagy fél órán belül szeretek végezni egy háromfogásos menüvel, vagy napokig szöszmötölök egy étel elkészítésén.

Ez a csirkemell nem a szöszölős kategória. :))

A csirkemellet vékony szeletekre vágom, enyhén besózom, majd meghempergetem, lisztben, tojásban, zsemlemorzsában és bő olajban kisütöm.
Tálaláskor fokhagymás tejfölt és reszelt sajtot teszek rá.

Olyan rövid idő alatt elkészíthető, mint amilyen rövid volt ez a bejegyzés! :))


2012. november 11., vasárnap

Mézesmázas




Közel két évnyi amatőr cukrászkodás után, októberben rászántam magam és jelentkeztem cukrászképzésre. Hetente kétszer koptatom a Keszthelyi VSZK padjait és elmondhatom, nagyon jó döntés volt, hogy beiratkoztam. Igaz, a legtöbb osztálytársamnak anyukája lehetnék, de az ember, ha iskolapadba ül, mindig "kisdiák" lesz, így a korkülönbség jelentéktelenné válik.

Egyik osztálytársam Réka, aki Balatonkeresztúron él és az anyukájával készíti ezeket a csodás mézeskalácsokat. Édesanyja, Gitta a népművészet mestereként nemcsak a díszítéssel foglalkozik, hanem önzetlenül osztja meg évtizedes tudását az érdeklődőkkel.
Most először foghattam a kezembe ilyen csipkefinomságú díszítéssel készített mézeskalácsokat, és a mai napig nem tudom elhinni, hogy ezeket tényleg szabad kézzel készítik. Fantasztikus!!

Honlapjukon megtalálható az azonnal puha mézeskalács receptje éppúgy, mint a díszítéshez szükséges cukormázé.

Réka megosztott még velem egy kulisszatitkot, miszerint a cukormázat celofánzacskóba kell tölteni, a zacskó sarkát pedig zsilettel kell kivágni, mivel az olló nem vág olyan egyenletesen, mint a penge. Állítólag túl nagy kézügyességet nem igényel, viszont sok-sok gyakorlást igen.

Karácsony közeledtével, gondoltam ezt meg kell osztanom Veletek. Gyönyörködjetek, próbálkozzatok! Aki élőben is szeretné látni ezeket a csodákat, az a Hévízi piacon megnézheti és meg is vásárolhatja őket.
Íme a honlap: Mézesmázas.hu


Zöldségleves daragaluskával




Újra a rövid hétvége jegyében, most egy 20 perc alatt elkészíthető levest osztok meg. Előre bocsátom: nem a konyhaművészet csúcsával fogtok találkozni, de sokszor jól jön egy gyors recept.

Hozzávalók
Leves:
1 zacskó fagyasztott zöldségkeverék (általában francia keveréket használok)
olaj
só, bors
zöldségleves kocka

Daragaluska:
1 tojás
búzadara
bors
zöldségzöld

Először a daragaluskát készítem el, mert amíg megpuhul a zöldség a levesben, addig megszívja magát a dara és így lesz finom, puha a galuskánk. Felverem az egész tojást és annyi darát teszek bele, amennyit felvesz. Pici borssal és aprított zöldségzölddel ízesítem.
Használom ennek a galuskának egy "extrább" változatát: a hipergyors májgaluskát, ami úgy készül, hogy a fenti daragaluskához hozzákeverek egy kis doboz májkrémet.

A leveshez a zöldséget kevés olajon megpirítom, majd felöntöm vízzel. Sóval, borssal, zöldségleves kockával vagy ételízesítővel ízesítem. Amikor a zöldség megpuhul beleszaggatom a galuskákat. 

2012. november 10., szombat

Louis Vuitton torta Fanninak



Fanni lányom 16. születésnapjára készítettük. Nagyon szerettem ezt a tortát, mivel a színvilága nagyon közel áll hozzám és olyan letisztultan, egyszerűen szép.

Nézegettem a fényképeket, hogy mi legyen a következő megosztás, és mikor kinyitottam az albumot, akkor láttam meg, hogy fázisfotók is készültek (illetve részben, mert a díszítésnél már teljesen megfeledkezem a fotózásról). Sőt ez volt az első alkalom, hogy engedtem a "nyomásnak" és Era barátnőmnek megengedtem, hogy végignézze, hogy készül egy torta. (Nem igazán szeretem, ha néznek munka közben, nagyon frusztrál, másrészt nagyon rossz társaság vagyok "alkotás" közben.)


Fanni vázolta, hogy mit szeretne



Anyagbeszerzés megtörtént
(Ennél a tortánál Mascarpone alapú krémet használtam receptje megtalálható ITT )

                 

Megsütöttem 3 kisebb (16 cm-es) és 3 nagyobb (24 cm-es) tortát, betöltöttem krémmel, megfaragtam, hogy szabályos legyen, majd kívülről is krémmel borítottam.


Az alsó szintet sötétbarna Chokoflex-szel borítottam...



... a felsőt Unidec-kel


A díszítést hárman csináltuk felváltva 2-3 órán keresztül a következő eszközökkel:


Folyékony sötét arany lüszterfestékkel pingáltunk



A legfelső sorban található díszeket hortenziaszirom kiszúróval szúrtuk ki fehér Unidecből, majd aranyra festettük



Az alatta levő díszítést ezzel a mintázóval nyomtuk a burkolómasszába, majd azokat is kifestettük.

Az LV motívumot kézzel festettük fel.

A legalsó sorhoz szintén ezt a mintázót használtuk, de köré nyomtunk egy kört ezzel:


... és "negatívban" festettük ki.



A tetején lévő motívumhoz sablont nyomtattunk és arannyal rápingáltuk.



Az alsó szintre fehér Unidec csíkokat ragasztottunk.

Arany szalaggal fokoztuk az összhatást.



Az ünnepelt is besegített... :))


Képviselőfánk






Ebből a sütiből nem tudok eleget készíteni (azért is fényképeztem tükörben). :)))
Mivel brutálisan rövid hétvége van, ezért kénytelen voltam valami nagyon gyors édességet készíteni, mire jönnek haza csajaim a kollégiumból. Ezért (szégyen-gyalázat és ejnye-bejnye te gasztroblogger), de ma boltban vettem a fánkocskákat így csak a töltéssel kellett foglalkoznom.

Aki ismer, tudja rólam, hogy nem kevés vesszőparipám (heppem) van a sütikkel kapcsolatosan. A képviselőfánk is közéjük tartozik, mégpedig a töltelék szempontjából. Nagyon sok helyen látom, olvasom, hogy vanília pudingos krémmel töltik. Az én olvasatomban az nem képviselőfánk. 

A vicc az benne, hogy semmivel nem bonyolultabb elkészíteni hagyományos krémmel, mint pudinggal, de a végeredmény összehasonlíthatatlanul finomabb.

A recept a nagymamámtól örökölt, teljesen sárgult lapú "bibliámból" a Horváth Ilona Szakácskönyvből származik. (Aki háztartást vezet: kötelezően beszerzendő!)  :))))




Ezen a héten csak a krém receptjét osztom meg veletek. A jövő héten szeretnék készíteni házi készítésű fánkokat sajtos és sonkás krémtöltelékkel. 
Jelentem: ezeket már a cukrász iskolában tanultam!! Az elkészítésük nagyon egyszerű és isteni finomak!!
Úgy tervezem, hogy jövő héten fázisfotókkal bemutatom a fánkok készítését és formázását, így majd receptet is akkor töltök fel.

Krém hozzávalói:
5 db tojás
6 dl tej
15 dkg cukor
10 dkg liszt
1 csomag vaníliás cukor

A tojásokat szétválasztjuk. Az 5 tojásfehérjét gőz fölött a cukor kétharmadával (5 dkg) kemény habbá verem (hivatalosan bizony így, de én mindig kis lángon szoktam, mert sokkal gyorsabban elkészül, viszont időben le kell venni, nehogy sült tojáshabunk legyen).
A tojások sárgáját elkeverem a maradék (10 dkg) cukorral, a vaníliás cukorral, hozzáadom a lisztet, majd egy kevés tejjel csomómentesre keverem. Hozzáadom a maradék tejet és sűrűre főzöm. Olyan sűrűre, hogy a krém elváljon az edénytől (és alig bírjam már keverni). A forró krémbe belekeverjük a felvert tojásfehérjét.

Betöltjük a fánkokat a krémmel. A képviselőfánkot mindig habzsákkal töltöm be, mert egyrészt sokkal gyorsabb, másrészt a fánk üregét sokkal jobban ki lehet tölteni a keskenyebb fejű csővel, mintha kanállal maszatolnánk.

Az égetett tészta receptje ITT található.



Ha több időnk van egy kis karamellel díszíthetjük.


2012. november 7., szerda

Keresztelői torta




Egy édes pici lányka, Nóri keresztelői tortáját készíthettem el. A kedves anyukának az volt a kívánsága, hogy kápráztassuk el a rokonságot. :))
Kislányról és keresztelőről lévén szó csakis hófehérben és babarózsaszínben gondolkodtam. Nagyon közel állnak hozzám a steppelt torták, mivel egyszerűek, letisztultak, elegánsak. Ám a rokonság kápráztatásához, valami extrában is kellett gondolkodnom, így az ajándékdoboz torta mellett döntöttem.
Csokitortát készítettem, természetesen próbáltam a külsőt a belsővel szinkronba hozni, így rózsaszín és halványsárga piskótából sütöttem a lapokat.




A steppeléshez a négyzethálót mindig megrajzolom előre egy papírra. Természetesen előtte gondosan megmérem a torta körfogatát, és kiszámolom, mekkora átlójú négyzeteket rajzoljak. 
A metszéspontoknál picit megszúrom fogpiszkálóval a burkolót (nem szabad mélyen, mert a fogpiszkáló "húzza" magával a krémet a torta belsejéből). Miután körbepöttyöztem, átgurítom rajta a steppelőt (a steppelő úgy néz ki, mint egy mini pizzavágó, de műanyagból készül, és nem éles). A steppelésnek rengeteg technikája megtalálható a neten, nekem ez a magamfajta verzió vált be.

A metszéspontokba virágokat ragasztottam, a virágokba pedig cukorgyöngyöt tettem. Kicsit babra munka, de megéri a végeredményért.



A felső szint, az ajándékdoboz torta két részből állt: egy magasabb tortából és doboztetőt imitáló bevont piskótalapból. A két részt rózsák választották el egymástól. 
A torta oldalát rózsaszín csíkokkal díszítettem, mivel a rózsák nagyon hangsúlyosak voltak és nem szerettem volna túlcifrázni.
Az összeállítás nagy művészet volt, mivel a doboztető tartotta a rózsákat a tortán. Nem volt egyszerű mutatvány, egyedül nem bírtam volna vele. Párom, Zoli (aki végtelen türelemmel, segítőkészséggel és építő kritikával viseltetik a tortamániám iránt) segítette végső formába önteni művemet.




A visszajelzés alapján nagy sikere volt: tetszett is, ízlett is. Állítólag a rokonság tényleg káprázott, és nemcsak a babával fotózkodtak, hanem a tortával is.