2013. február 17., vasárnap

Meggyes pohárkrém



Hozzávalók:
40 dkg magozott meggy (friss vagy fagyasztott, NE befőtt)
10 dkg cukor
1 kávéskanál vanília kivonat
1,5 dkg keményítő
25 dkg Mascarpone

3 dl tejszín
4 dkg porcukor

15 dkg étcsokoládé
1 evőkanál olaj

A fenti mennyiség 6 adagra elegendő. A meggyből tegyük félre a szebb példányokat a díszítéshez (én 3 szemmel díszítettem egy adagot, így 18 db-ot tettem félre). A maradék meggyet a cukorral és a vanília kivonattal egy lábasba tesszük és főzni kezdjük. Forrás után még kb. 5-6 percig főzzük.
A keményítőt kevés hideg vízben feloldjuk, majd besűrítjük vele a meggyes főzetet. Teljesen kihűtjük.

A tejszínt a 4 dkg porcukorral nem túl kemény habbá verjük.  Hozzákeverjük a mascarponet (ebből a krémből néhány kanállal tegyünk félre a díszítéshez). Végül a mascarponés tejszínhez adjuk a meggyet. Vigyázzunk, a krémnél a márványos hatást úgy érjük el, hogy nem keverjük össze teljesen, csak kissé "összeforgatjuk".

A kész krémet poharakba töltjük, a tetejét beborítjuk az olajjal elkevert olvasztott csokival, majd tetszés szerint díszítjük a félretett tejszínes krémmel illetve meggyel.

Eredeti recept: itt.