2013. július 23., kedd

Befőzés


Itt a várva várt gyümölcsszezon! A befőtt-, lekvár- és pálinkafőzés ideje. Az elmúlt évig igencsak kivételezett helyzetben voltam, a rokonság, ismerősök elláttak a finom, házi készítésű lekvárokkal, ezért nem éreztem késztetést, hogy magam is belefogjak. Amúgy a háziasszonyok akkora feneket tudnak keríteni ennek a dolognak, hogy úgy fixálódott bennem, mintha igen hosszú ideig tartó, nagyon fáradságos, már-már férfiakat megszégyenítő fizikai munkával járna, ami egyszerűnek tűnik ugyan, de könnyen elrontható (folyós lesz, felforr, penészedik stb) és kárba vész munkád, pénzed, gyümölcsöd.

Így nem is gondoltam, hogy ez milyen jó szórakozás lesz. Egyfajta játék ízekkel, gyümölcsökkel.

Persze, ha nagy tételben készítettem volna, biztos nem élvezem ennyire, de délutánonként 1-2 óra alatt 7-8 kis üveg lekvárt, jam-et készíteni nagyon élvezetes volt. (2 dl-es mini befőttes üvegeket használok, mivel ebből gyorsabban fogy és kevesebb az esélye, hogy tönkremenjen, ha beleesznek.)

A főzéshez dzsemfixet használtam, kipróbáltam több félét, de leggyakrabban a 3:1-est használtam, mert abba kevés cukor kell. Az elkészítésnél a csomagoláson található útmutatót követtem annyi különbséggel, hogy a gyümölcsöt nem a főzés előtt pépesítettem, hanem a megpuhult gyümölcsöt kevertem át botmixerrel.
A következő házasításokat követtem el:

Eper: az eper az egyik legtökéletesebb gyümölcs a világon. Gyönyörű és isteni finom. Ezért az epret nem házasítottam semmi egyéb gyümölccsel, mert nem bántjuk azt, amit a természet tökéletesre teremtett.

Sárgabarack - sárgadinnye - nektarin: lányom szerint a legfinomabb lett mindközül. Leghatározottabban a sárgabarack érződik benne. Sűrű állagú, gyönyörű sötét narancs színű.

Őszibarack - sárgadinnye: az őszibarackkal készült lekvárok folyósabbak és a barack alárendelt szerepben van, mivel a sárgadinnye érződik jobban. A színe gyönyörű napsárga, de egy hét elteltével, még mindig hígabb állagú, ezért azt gondolom inkább öntetként fog funkcionálni.

Mangó - rebarbara - sárgadinnye: arra gondoltam, kihagyom a nagy klasszikus barackot és kíváncsian vártam melyik lesz az uralkodó íz, mennyire érződik majd a számomra kissé fűszeres mangó, és a savanykás rebarbara. Az eredmény: határozott mangó íz, sárgadinnyés utóízzel. A színe kicsit okkersárgás, állaga sűrű, érdekes, hogy ízben és állagban emlékeztet a birslekvárra.

Sárgabarack - sárgadinnye - őszibarack: ez készült utoljára és hozta az elvárást: határozott sárgabarack íz, az őszibarack miatt kissé hígabb állag. Gyönyörű sötétnarancs színű, pikáns sárgabarack ízű lekvár.


Minden üveg saját készítésű címkét is kapott, amit ITT lehet nagyon egyszerűen elkészíteni.

Eddig jutottam a befőzős mókával, de nincs vége, újabb ízeket fogok kipróbálni, házasítani és még vár az igazi nagy munka: sárgabarack lekvár a nagymamám receptje alapján, amit kötelező megtanulnom, mert olyan nagyon finom. :)