2017. május 10., szerda

Csokis sajtkrémtorta



A megadott mennyiség 16 db, 7,5 cm átmérőjű desszert elkészítéséhez elegendő

Technológiai sorrend: mindig a krém elkészítésével kezdem, aztán a piskóta sütésével folytatom, mert amíg a piskóta elkészül és kihűl, addig a krém "üzemkész" lesz.

Sajtkrém:
500 gramm Mascarpone (Aldi márkáját használom)
3 evőkanál porcukor
250 ml 30% zsírtartalmú hideg tejszín
1 habfixáló
10 dkg tejcsokoládé
10 dkg étcsokoládé

1./ A hideg tejszínhez hozzáadjuk az 1 csomag habfixálót és kemény habbá verjük. A habfixáló azért fontos, mert nem tudjuk a habot túlverni, tökéletesen kemény lesz és nem csapódik ki. A felvert tejszínt félretesszük.
2./ A Mascarponehoz hozzáadjuk a 3 evőkanál porcukrot és keverőgéppel nagyon rövid ideig átkeverjük. Csak annyi keverésre van szükség, hogy a porcukor elkeveredjen a krémben. Most ezt is félretesszük.
3./ A két tábla csokit összetörjük és kis lángon felolvasztjuk. Spórolva az idővel, én nem gőz fölött olvasztom a csokit, hanem állandó kevergetés mellett lassú tűzön melegítem. Mikor a csoki kellően folyós, akkor a felét beleöntöm a cukros Mascarpone krémbe. Szép lazán átkeverem, majd hozzáadom a maradék folyékony csokit is. (Azért csinálom két tételben, mert a hideg krémmel érintkezve a csoki hirtelen megköthet és a krémünk nem lesz sima állagú.)
Ezt követően a csokis Mascarpone masszába belekeverjük a felvert tejszínhabot. Laza mozdulatokkal keverjük, nehogy összetörjük a habot.
Míg a piskótát megsütjük, a krémet hűtőbe tesszük.

Piskóta
6 egész tojás
250 gramm kristálycukor
240 gramm finomliszt
20 gramm kakaópor
1 sütőpor
1 dl étolaj
1 dl tej

A 6 egész tojáshoz (persze feltörés után) hozzáadjuk a 250 gr kristálycukrot és keverőgéppel habosra keverjük. Ezt követően minden egyéb hozzávalót egyszerre beleteszünk és simára keverjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük a masszát és 180 fokos sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük.

Összeállítás 
A kihűlt piskótát 7,5 cm átmérőjű desszertgyűrűvel kiszúrom. A kiszúrt piskótakorongot keresztben kettévágom. Az egyik felét visszarakom a gyűrűbe, nyomok rá a krémből (célszerű habzsákból, vagy akár sima nylonzacskóból tölteni, mert sokkal gyorsabb és sokkal szebben lehet így dolgozni). Ezt követően ráhelyezem a piskótakorong másik felét. Kinyomom a desszertgyűrűből és feldíszítem a tetejét. A habzsákból kicsi halmokat nyomok a desszertre. Megszórom keserű kakaóporral  és tetszés szerint díszítem. Most kandírozott cseresznye került rá.

Megjegyzés
Desszertgyűrű helyett használható pogácsa vagy fánkszaggató is, a végeredményt tekintve tökéletesen mindegy. Optimális lenne, ha néhány órára a gyűrűben hűtenénk a sütit, mert a végeredmény így lenne teljesen tökéletes (de nekem nincs 16 db gyűrűm). Ezért a krémnek is és a piskótának is hidegnek kell lennie, különben a desszert megrogyik.
Desszertgyűrű használatával sok lesz a piskótahulladék, amiből somlóit vagy puncsgolyót készíthetünk.